1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül és hamar meg kell ismerkedjen a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyét és azzal, hogy elvállalja egyik rabtársa illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja "társai" elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtárának a fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba.

McMurphy, a kisstílű bűnöző a börtön helyett elmegyógyintézetbe záratja magát. Hamarosan rájön: a műintézmény lakói -akik ellentétben vele, nem tettetésből kerültek ide- semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. McMurphy hamar elveszti a kívülállás páncélját, ezért megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás -valójában fegyelmezni, idomítani akarás- csak rontja állapotukat.

A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott.

A világtól elzárva, a Massachusetts állam partjainál fekvő kis szigeten lévő elmegyógyintézetben tartják fogva az Egyesült Államok legveszedelmesebb elmebeteg bűnözőit. Amikor az ötvenes években a szigorúan őrzött intézményből megmagyarázhatatlan módon megszökik egy gyilkosságért elítélt nő, az igazgató, Dr. Cawley kénytelen külső segítséget kérni. Két rendőrbíró, Teddy Daniels és Chuck Aule utazik a szigetre, hogy kiderítse, mi történt, és megtalálja a szökevényt. Danielsnek nemcsak a munkáját hátráltató pszichiáterrel, hanem a saját démonaival is meg kell küzdenie.

Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele.

Egy amerikai légitámaszpont vezetője betegesen rögeszmés: azt hiszi, a kommunisták Amerika elpusztítására készülnek, ezért útnak indítja bombázóit a Szovjetunió ellen. Az amerikai elnök - tudomást szerezve az őrült tábornok szörnyű tettéről - azonnal felveszi a kapcsolatot az oroszokkal, akik elárulják, hogy szinte semmit sem tehetnek: ha országukat bármilyen támadás éri, egy leállíthatatlan automatika azonnal atomcsapást intéz az Egyesült Államokra.A film akkor készült, amikor a világnak először kellett komolyan szembenézni egy atomháború lehetőségével - a kubai rakétaválság, a Kennedy-gyilkosság és a vietnámi háború kezdetének kora ez. Kubrick kíméletlen szatírája nem csak szellemisége és háborúellenes üzenete miatt örökérvényű, hanem technikai újításai, képi világa révén is.

A Watt Lánctalpas Limlom és Hulladékkezelő robot, az E-sorozatból az egyetlen "élő" vagy mozgó szerkezet a Földön, Wall·E. Az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót, ám valaki elfelejtette kikapcsolni az utolsó robotot. Így gépünk több száz magányos éven át gyűjtötte a kacatokat, amikor találkozik az Eva (Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) névre hallgató keresőrobottal, aki megdobogtatja a szívét. Eva rájön, hogy Wall·E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul támaszpontjára, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot Eva nyomába ered és az emberiség elkorcsosult posztapokaliptikus világában csúfos bonyodalmakba kerülnek egymástól függetlenül.

Hutch Mansell az a fickó, akit észre sem veszel. Kertvárosi apuka, mellőzött férj, jellegtelen szomszéd. Egy senki. Amikor egy éjszaka két tolvaj betör az otthonába, az incidens belobbantja Hutch ismeretlen, régóta forrongó dühét, és olyan brutális útra löki, amely nehezen elfojtott sötét titkokat hoz a felszínre...

1947-et írunk, és John Forbes Nash jr. megérkezik a Princeton egyetemre, hogy matematikát tanuljon. A titokzatos nyugat-virginiai zseninek sem pedigrés iskolai múltja, sem pénze nincs ahhoz, hogy bekerüljön az elit diákok körébe. A matematika szakon könyörtelen verseny folyik, és sokan szívesen látnák Nash bukását. Mégis épp a rivalizálás adja meg neki a kellő lökést: egy este a helyi bárban megfigyeli, hogyan versengenek a fiúk egy szőke lányért, és az ötlet, mely oly régóta kísérti, megfogan. Megírja dolgozatát a játkelméletről - a versengés matematikájáról -, mely bátran szembeszegül Adam Smithnek, a modern közgazdaságtan atyjának doktrínáival. 150 éve elfogadott gondolatvilága hirtelen idejétmúltnak tűnik, és Nash élete örökre megváltozik. Ám szívére másfelől is vár feladat. Megismerkedik a gyönyörű és ragyogóan okos Aliciával, aki Nasht egy számára eleddig teljesen ismeretlen fogalommal ismerteti meg: a szerelemmel....

Nicholas “Nicky” Winton, az ifjú londoni bróker a csehszlovákiai menekültek ügyével foglalkozó brit bizottság munkatársaival, Trevor Chadwickkel és Doreen Warrinerrel 669 gyereket mentett meg a nácik elől a második világháborút megelőző hónapok folyamán. Nicky 1938 decemberében látogatott el Prágába, ahol a nácik felemelkedése által fenyegetett s hazájukat hátrahagyott német és osztrák családokkal találkozott, akik elborzasztó körülmények között tengődtek, élelem és hajlék híján. A fiatalember és két társa ezt követően versenyt futott az idővel, hogy minél több gyermeket kimenekítsenek a határok lezárása előtt.

Elképesztő történet Bella Baxter fantasztikus fejlődéséről. A fiatal nőt a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter hozza vissza az életbe. A férfi védelmét élvezve, Bella vágyik a tudásra. Szomjazza a világ dolgait, így elszökik Duncan Wedderburnnel, a dörzsölt és züllött ügyvéddel, s ketten együtt kontinenseken átívelő, szélsebes kalandra indulnak. Korának előítéleteitől szabadon, Bella roppant iramban fejlődik, hogy szándékának eleget téve kiálljon az egyenlőség és szabadság mellett.

Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shreknek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat - és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból. Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen... A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrekért. Hamarosan kiderül, hogy a sárkánynál sokkal nagyobb problémát jelent Fiona különös titka...

Bruce Wayne, az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri Ducard, a keleti mester a harcosai közé veszi és tökéletesen kiképzi. Wayne azonban nem osztozik mestere elvakult nézeteiben és visszatér Gotham Citybe. Célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon minden lehetséges eszközzel. A várost azonban megfertőzte a korrupció, csak a fiatal ügyésznő, Rachel és James Gordon nyomozó mernek szembeszállni Ra's Al Ghul embereivel.

A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immáron tinédzser! A Főhadiszállás egy napon komoly átalakításokon esik át, hogy helyet kaphasson benne valami egészen váratlan: új érzelmek! Derűben, Bánatban, Haragban, Majréban és Undorban, akik így együtt már jó ideje navigálnak sikerrel, vegyes érzések kezdenek kavarogni, amikor felbukkan Feszkó. Ráadásul úgy tűnik, nem egyedül van.

Guy rádöbben, hogy valójában háttérszereplő egy nyílt világú videojátékban. Úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és ő maga lesz saját története főhőse – ő lesz az a fickó, aki e korlátokat nem ismerő terepen kiigazodva megmenti a világot, de a maga módján… amíg még nem késő.

Patrick Bateman egy gazdag és befolyásos Wall Street-i befektető fia, igazi aranyifjú. Könnyen halad előre az apja által kitaposott úton, megszállottja a pénznek, a sikernek, a divatnak és a stílusnak. Igazi társasági ember, központi figura, amolyan kétlábon járó sikersztori. Bateman emellett minden idők legkegyetlenebb és leggátlástalanabb sorozatgyilkosa is. Ismerősöket és ismeretleneket mészárol le különös kegyetlenséggel, nem válogatva az eszközökben - kés, láncfűrész, fegyver, nála egyre megy. Indítéka nincs - hacsak az ölés gyönyöre nem számít annak. A rendőrség sötétben tapogatózik, eleinte senki nem gondol arra, hogy a legbefolyásosabb körökben kellene keresni az egyes számú közellenséget.

Barbara és Adam Maitland haláluk után a saját házukban találják magukat szellemként. Időszakos nyugalmukat megzavarja egy yuppie család beköltözése. Mivel Maitland-ék túl kedvesek szellemnek, minden igyekezetük az új jövevények megrémítésére hiábavalónak bizonyul...

Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a dominás fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét.

Sailor Ripley éppen a börtönből szabadult. Találkozik szerelmével, Luluval és közösen megszöknek a lány vallási fanatikus anyja, Marietta, elől, aki ellenzi a kapcsolatukat. A fiatalok elindulnak New Orleans felé. Nem is sejtik, hogy a nyomukban van az anya által felbérelt magándetektív, Farragut, akinek feladata, hogy keresztezze a terveiket. Marietta azonban biztosra akar menni, ezért egy kegyetlen kábítószer-kereskedőt is utánuk küld ugyanezzel a megbízatással. Sailor és Lulu egyre furcsább emberekkel találkozik az útjuk során.

A Crystal Lake tábort már 20 éve nem használja senki, mert egykor egy szörnyű gyilkosság-sorozatot követtek el itt. A helyiek úgy gondolják, hogy az átok még mindig ott lebeg a Crystal Lake felett. Egy vállalkozó kedvű pár azonban mit sem törődve a múlttal újra megnyitja a tábor kapuit. Az előkészületekhez egy fiatalokból álló csapatot szerződtetnek, akik nem is sejtik, hogy ez a nyár akár az életükbe is kerülhet.