Benjamin, egy nyugdíjba vonult törvényszéki alkalmazott úgy dönt, hogy könyvet ír egy régi megerőszakolással egybekötött gyilkossági ügyről, amit véleménye szerint rosszul oldott meg a rendőrség. Ettől a regénytől azt reméli, hogy lezárhatja múltja megoldatlan gyilkossági ügyeit, és egykori viszonzatlan szerelmére a felettese iránt is gyógyírt keres - életének e két fontos szála már évtizedek óta elvarratlanok. Megnyitja hát a már lezárt aktákat, és nyomozni kezd a zavaros és rémísztő ügyben.

Charlotte most is abban a házban él, amelyben 37 évvel ezelőtt a kedvesét meggyilkolták. A ház egy ott épülő autósztráda útjában áll. Mivel egyedül nem képes az otthonát megvédeni, unokatestvérét, Miriamet hívja segítségül. Röviddel az ő megérkezése után a házban rémisztő dolgok történnek. Sok jel arra utal, hogy annak idején Charlotte ölhette meg Johnt. Ő maga még mindig nem hiszi el John halálát, és ebbe lassan bele is őrül. Félig elborult elméjével kitalálja, hogy Miriam és a saját orvosa a vesztébe hajszolják, hogy az örökséget megkaparinthassák.

Egy csoport férfi Afrikában egy szafarin vesz részt. A társaság egyik tagja nem hajlandó ajándékot adni egy törzsnek, amellyel találkoznak. A törzs megsértetten elfogja a csoportot és annak minden tagját egyesével megöli különböző kreatív és elborzasztó módon. Az utolsó túlélő megkapja az „oroszlán esélyét” a törzs vezérétől – őt a törzs harcosai fogják levadászni. Meztelenül és fegyver nélkül elengedik és a harcosokkal a sarkában megkezd egy élet-halál vadászatot a vad Afrikán keresztül.

A pestis, a „vörös halál” pusztít mindenfelé, de a gonosz Prospero herceg biztos benne, hogy kastélyába visszahúzódva őt és talpnyalóit, udvartartását nem fenyegeti veszély. Prospero egy óriási álarcosbált tervez, eközben folyamatosan a Gonoszt kutatja, szórakozásképpen pedig elrabolja, és a várba hurcolja a szépséges Francescát. A katonák Francesca szerelmét és apját is fogságba ejtik; rájuk biztos halál vár, míg Prospero a lánynak gondtalan jövőt ajánl. Vajon sikerül-e megszökni a három szerencsétlen fogolynak Prospero birodalmából? És vajon ki lehet az a vörös csuklyás alak, aki körül arat a halál?

Egy eldugott kisvidéki házba egy sötét éjszaka egy kisfiú kopogtat. Miután beengedik, megjelenik az apja is, aki lemészárolja az egész családot. Húsz év múlva Arliss Sweeney megismerkedik a csinos Kayjel, akiről hamarosan kiderül, hogy ő az a csecsemő, aki életben maradt a vérengzéskor. Arliss pedig az egykori gyilkos fia.

Aidan Breslin, a megkeseredett nyomozó felesége tragikus halálát követően teljesen elhidegül két fiától. Miközben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések ügyében nyomoz, megdöbbenve tapasztalja, hogy ő maga is kapcsolatban áll a brutális gyilkosságok áldozataival - és minden jel arra utal, hogy a szálak közötti összefüggés az apokalipszis négy lovasának rejtélyében keresendő...

A korábbi rodeóbajnok, Sam csendes életet él egy alaszkai kisvárosban. Elwood egy fiatalember, aki Sam moteljében száll meg. A két férfi gyökerei közösek, így könnyen barátokká válnak. Elwood azonban konkrét céllal érkezett a városba, s ő áll a közelmúltban történt sokkoló események hátterében.

Bud Carter nyomozó a Louisiana állambeli város, Baton Rouge rendőrségén dolgozik. A veterán zsaru elkapja Jesse Weilandet, az alvilág bérgyilkosát. Carter úgy gondolja, hogy több hasznát veszi a fickónak, ha nem csukja rács mögé, hanem beszervezi informátornak, akinek a segítségével a helyi bűnbandák számos tagját lekapcsolhatná. Ám a korrupt politikusok és lefizetett ügyvédek révén Lutin Adams, a bűnszövetkezet feje megtudja, hogy ki szivárogtat ki adatokat a zsaruknak. Igaz történet alapján.

Jason vesztére összetüzésbe kerül az FBI-al, akik nem éppen elegánsan, de roppant hatásosan darabokra robbantják. Maradványait a kórbonctanra szállítják, ahol a dobogó szív láttán meglepõdõ kórboncnokot megszállja Jason lelke, hogy az õ testében folytassa az öldöklést. Az anyja által életre keltett gonoszt csak egy vér szerinti rokon pusztíthatja el és a mágia ereje. Vajon van-e még élõ Voorhees, és van-e olyan erõs mágia, ami gyõzelmet arathat a legyõzhetetlenen? Vajon sikerül-e végleg elpusztítani a már oly sokszor megölt szörnyet?