Marty és Doki 2015-ben tett lélegzetelállító utazása úgy tűnik, megoldotta a McFly család néhány jövőbeni problémáját. Amikor azonban visszatérnek a jelenbe, hamarosan rá kell jönniük, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt és rémséges körülményeket teremtett az 1985-ös Hill Valley-ben. Az egyetlen remény: megint visszautazni 1955-be, ahol meg kell állítani Biffet, a család esküdt ellenségét. (port.hu)

2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harcosukat, Kyle Reese-t (Michael Biehn), hogy védje meg az anyát, Sarah Connort (Linda Hamilton). A két fémakarat kegyetlenül összecsap.

Az 1955-ös furcsa villámlás után Martynak egyenesen 1885-be kell visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy túl korai haláltól. Nagy nehezen túléli az indiánok támadását és a barátságtalan városlakók intrikáit, s végül ráakad a Dokira, aki nem más, mint a városka kovácsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetésre, mivel fülig beleszeretett az elbűvölő tanítónőbe, Clara Claytonba. Így Marty feladata lesz, hogy kimenekítse őket a Vadnyugatról, s visszatérjenek a jövőbe

A borgok, ezek a félig gép, félig emberlények a Földet fenyegetik. Miután Picard kapitánynak és az Enterprise legénységének sikerül meghiúsítani a borgok támadását, az ellenség vissza akar menni az időben, hogy az emberiséget akkor támadja meg, amikor a legsebezhetőbb: a harmadik világháború utáni sötét időkben. 2063. április 4-én járunk, egy nappal Zefram Cochrane időrakétájának kilövése előtt. Mindez azért fontos, mert az út során találkoztak és vették fel egymással a kapcsolatot a földlakók és egy másik világ értelmes lényei. A borgok meg akarják akadályozni a Bolygók Egyesült Föderációjának létrejöttét.

A XXIII. században járunk, ahol egy rejtélyes földönkívüli hatalom az óceánok elpárologtatásával és az atmoszféra elpusztításával fenyegeti a földet. Kirk és legénysége kétségbeesett kísérletet tesz az emberiség megmentésére, ám ehhez vissza kell utazniuk az időben 1986-ba, San Franciscóba, ahol a punkok, pizzák és fizetős buszok világát találják, mely legalább annyira idegen számukra, mint bármi, amivel eddig a galaxis távoli zugaiban találkoztak.

Az utóbbi évek világszerte legsikeresebb francia vígjátéka ötletes történetet tálal: egy középkori lovag és pajzshordója mai világunkban találják magukat egy szenilis varázsló jóvoltából. Egy lovagnak nem okoznak gondot a sárkányok, bármiféle formát öltsenek is, ezért gyakran kénytelen kivonni kardját gépesített világunkban. Feltalálja magát és családja mai leszármazottait kéri fel segítségül, hogy visszajuthassanak saját korukba. A család persze hitetlenül áll a páncélos szélhámos előd furcsaságai és körmönfont beszédmódja előtt. Nem kevés viszontagság árán sikerül meggyőzni őket és közben görbe tükröt tár elénk túlkomplikált világunkról.

Igazi csodagyerek a tizenkét éves Lewis, aki máris számos saját találmánnyal büszkélkedhet, köztük az Emlékszkennerrel. Lewis azt reméli, hogy a gépezet jóvoltából végre megtalálhatja a vér szerinti édesanyját, akit nem ismer. Azt szeretné, hogy újra egy családot alkossanak. Mielőtt azonban Lewis megvalósíthatná tervét, a szerkezetet ellopja tőle a velejéig romlott Kalapos férfi és nem kevésbé gonosz társa, Doris. Lewis a két gazfickó nyomába ered. Váratlan segítséget kap a Wilbur Robinson nevű fiútól, aki időgépével elviszi Lewist a jövőbe, ahol egy napot töltenek a kissé furcsa Robinson család társaságában.

A tizenhét éves Jason Tripitikas (Michael Angarano) egy kínai zálogházban rábukkan a Majomkirály (Jet Li) botjára, melynek hatására átkerül egy ókori kínai faluba, épp egy csata közepébe. Kis híján elkapják és megszerzik tőle a mágikus tárgyat, amikor Lu Yan (Jackie Chan), a megrészegített, halhatatlan harcos megmenti. Jason megtudja, hogy veszélyben az élete, a Jade harcos (Collin Chou) ugyanis bármit megtenne, hogy megszerezze a Majomkirály hatalmát. Hamarosan kiderül, hogy Jason szerepe a hatalomért folytatott harcban sorsdöntő.

Nyolcvan év múlva az emberiség ideje lejár. Az idegenek közel járnak ahhoz, hogy még bolygónk romjait is megsemmisítsék. Az emberiség utolsó reménysége egy vakmerő időutazó, Milly (Anna Suzuki), aki egy bekapcsoltan várakozó időgépbe veti magát, és 72 órával a háború kitörése előtt érkezik vissza a múltba, hogy megváltoztassa a történelmet. A lány a vagány Miyamotót (Takeshi Kaneshiro) kényszeríti arra, hogy kiváló harcművészeti képességeivel segítse.

Cris "Frank Cadillac" Johnson ismer egy trükköt, amit senki sem tud utánacsinálni: Cris képes megmondani, mi fog következni a közeljövőben, pontosabban az elkövetkezendő két percben. Eme tulajdonságára építi azt a showműsort, amivel Las Vegasban lép fel nap mint nap, ugyanakkor a jövőbelátás jól jön a kártyaasztalnál is, ha épp egy kis pénzre van szüksége. Különleges képességére azonban hamarosan fény derül, s Cris a figyelem központjába kerül: a kaszinók biztonsági őrei mindent megtesznek azért, hogy lebuktassák különös játékmódszerei miatt, ugyanakkor az FBI antiterrorista osztályának ügynöke, Callie Ferris egyre csak győzködi, hogy állítsa adottságát a globális terrorizmus ellen folytatott küzdelem szolgálatába. Kitartása érthető, hisz Cris jelenthetné a leghatásosabb fegyvert a terror ellen...

Egy messzi-messzi galaxisból, a csillagok mögül érkezik a jól ismert hős, He-Man, a nagy erejű harcos. A kozmikus kulcs megszerzéséért folyik a hatalmas és látványos küzdelem az új csatatéren, a Földön, mert ez a kulcs hatalmat biztosít a tulajdonosának tér és idő fölött...

2031: az emberiség legveszélyesebb fegyvere elkészült... Dr. Joe Buchanan (John Hurt) elbeszélésén keresztül ismerhetjük meg a fegyver történetét. A mellékhatások gyalázatosabbak voltak minden elképzelhetőnél. Iszonyú időcsúszásokat és teljes eltűnéseket produkált. Buchanan doktor egyszer csak több mint kétszáz évvel korábban, 1817-ben találja magát: a Genfi tó partján, Frankenstein doktor főhadiszállásán. A sci-fi irodalom nagy zsenije, Brian W. Aldiss regénye alapján készítette a filmet a horrorfilmek koronázatlan királya...

Kimondhatatlan gonosz érkezett dimenziónkba és uralni akarja a Földet. Csak egy Doktor Mordrid nevű titokzatos varázsló állíthatja meg!

Minden a XX. század legvégén, 1999. december 31-ének szilveszter éjszakáján kezdődik. A 24 éves Arthur barátnőjével, Lucie-vel tölti az ünnepet egy fergeteges buliban. A lány mindenáron gyereket akar, de a fiú még nem érzi érettnek magát az apaság örömeire. Az éjszaka során, miközben a többiek eszelősen mulatnak, Arthur megrázó, döbbenetes kalandot él át. Időutazást tesz, s hirtelen hetven évvel később találja magát, szemtől-szemben egy lobogó ősz hajú öregúrral, aki azt állítja, hogy az ő fia... A hetvenéves gyermek megmutatja apjának házát, családját, az életét, s eközben akarva-akaratlan felfedi, hogy mivé lett Párizs, a fény városa 2070-re. Az idősecske gyermek, miközben megmutatja tejfölösszájú apjának ezt a nem várt jövőt, megpróbálja rábeszélni a gyermeknemzésre...

Egyszer volt, hol nem volt, a Mikulás csupán egy apró műhellyel és pár manóval végezte áldásos tevékenységét. Több ezer év alatt, ahogy a karácsony egyre inkább kinőtte magát, Mikulás arra kényszerült, hogy újításokat vezessen be. A Nagyszakállú legeszesebb manói - egy Mikitech-nek hívott cégbe tömörülve - új eljárásokat fejlesztenek ki: egy hologramot, mely elrejti az Északi sarkot és egy időgépet, melynek segítségével Mikulás meg tudja látogatni az összes otthont egy este leforgása alatt és így leszállíthatja a játékokat a gyerekeknek szerte a világon. Bernát manó arról álmodik, hogy egy szép napon csatlakozhat a Mikitech-hez, ám a sorsa egyelőre az, hogy a rénszarvasok istállóját takarítsa nap mint nap. Azonban minden év karácsony estéjén a Mikitech minden manónak esélyt ad arra, hogy bemutassa saját találmányát és így csatlakozzék a manók élcsapatához.