Azok a harcosok, akik a Vudan-hegy szerzeteseitől tanulják a fegyverforgatás fortélyait, szinte legyőzhetetlenek. Közéjük tartozik L is, aki viszont hátat szeretne fordítani a harcnak, ezért el is elajándékozza híres kardját, a Jade Rókát. A kardot azonban elrabolják, így Li és Su Lien , a kiváló harcos testőrnő feladata, hogy visszaszerezzék a legendás fegyvert. A rabló azonban szintén remekül bánik a karddal, méltó ellenfele a Vudan-hegy neveltjeinek, és legnagyobb meglepetésükre ő csupán egy fiatal lány. Ang Lee, az Értelem és érzelem, valamint a későbbi Túl a barátságon című film (melyért Oscar-díjat nyert) rendezőjének zseniális, harcművészeti drámája az egész világot elvarázsolta, és távol-keleti filmektől szokatlanul nagy siker lett mind az amerikai közönség, mind a kritikusok körében. Összesen 10 Oscarra jelölték, melyekből végül 4-et díjra is váltott.

A távoli jövőben csupán kis elszigetelt csoportok élnek a végtelen sivatagban. Túlélésüknek két feltétele van: az olaj, és hogy meg tudják védeni magukat a környéken cirkáló motoros rablóbandáktól. Max, a magányos hős vállalja, hogy megvédi az egyik közösség olajszállítmányát, mert ha segít biztonságos helyre eljuttatni a tartálykocsijukat, annyi benzint kap, hogy elhagyhatja ezt a poklot.

Valló egy kalózcsapat vezére. Egy bárótól azt a megbízást kapja, hogy fogja el El Librét, a lázadók vezetőjét. Előbb azonban szeretné a lázadóknak még eladni azt a 3000 muskétát, amit a báró hajójának megtámadása során zsákmányolt. Vallo ekkor tudja meg, hogy El Librét már elfogták. Beleszeret a lázadók vezérének a lányába, Consuelába, s ez a frontvonalak átrendezésére készteti. Vallónak végül is sikerül El Librét kiszabadítania.

A vérbosszú hagyományától fertőzött Korzikán két család viszálykodik egymással, s amikor Colonna báró hírét veszi, hogy Franchi gróf kastélyában örökös született, megtámadja a birtokot és szörnyű vérfürdőt rendez. Az orvos és Lorenzo, a család hű szolgája az újszülött sziámi ikerpárral elmenekülnek. Az orvos később sikeresen szétválasztja a két kisfiút. Mario egy franciaországi házaspárhoz kerül, míg Lucient Lorenzo viszi magával a hegyekbe. A fiúk 21 évesek, mikor először találkoznak, bár addig is sejtették egymás létezését...

D'Artagnan, a fiatal vidéki nemes izgalmas kalandjai, aki azért jön Párizsba, hogy belépjen a muskétások közé. Résztvesz csetepatékban, találkozik szerelemmel, gyűlölettel, és amikor lobbanékonysága politikai cselszövésekbe sodorja, a királlyal és királynővel...és természetesen találkozik a férfias és minden próbát kiálló barátsággal a három muskétás: Athos, Porthos és Aramis iránt.

Zord tél köszönt a skót fennsíkon élő klánokra. Rob Roy kénytelen ezer fontot kölcsönkérni Montrose márkitól, hogy átvészelhesse az embereivel a kemény hideget. A gonosz márki azonban sötét tervet sző. Rob Royt kirabolják, ráadásul Montrose bizalmasa megtámadja a házát, megerőszakolja a feleségét, és leöli az állatait. Így a férfi nemcsak adós marad, hanem a becsülete is odavész. A dühös Rob Roy bosszúért liheg. Útonállóként küzd a becsületéért, közben a skótok között nagy hírnévre és tiszteletre tesz szert.

John hajótörést szenved, és egy kis szigeten köt ki. A szigeten John nincs egyedül, mivel hajótörött kutatók egy csoportját is itt tartják fogva a kalózok. John kiszabadítja a kutatókat, ellopnak egy térképet, ami igazából egy kincses sziget térképe. A kincs keresésére indulnak, de útjaik keresztezik a szintén kincset kereső kalózok útját. Robert Louis Stevenson kaland klaszzikusának ezen átdolgozása stílusos családi szórakozás, melyben Jackie Cooper tökéletesen alakítja a hajósinas Jim Hawkins-t, és Wallace Beery a kalóz Long John Silver-t.

Nottingham ura, Sir Henry 1100-ban visszatér Angliába, hogy összegyűjtse a német császár fogságában sínylődő Oroszlánszívű Richárd kiszabadításához szükséges magas váltságdíjat. Mivel a király öccse maga akar a trónra ülni, hajtóvadászatot indít Richárd hívei ellen. A sherwoodi erdőbe menekült üldözöttek azonban a titokzatos Robin Hood vezetésével szembeszállnak az árulókkal.

Cloe, Riley és barátaik kikerülnek Londonba az ENSZ vetélkedő nemzetközi fordulójára. Miközben minden erejükkel arra törekszenek, hogy megnyerjék a versenyt, számos barátság és szerelem szövődik.

Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves ellen szól, akinek nagy tervei vannak a világ leigázására. Két hölgy is nehezíti Bond dolgát: Jinx, a gyönyörű gyémántcsempész és a nyugtalanító Miranda Frost. Koreába Londonon és Kubán át vezetnek vissza a szövevényes szálak.

Kylie és Taylor Hunter (Mary-Kate és Ashley Olsen) most ünnepelik 16. szülinapjukat. Barátaikkal azt tervezik, hogy a jeles évforduló alkalmával és friss jogsijuk igénybevételével nekivágnak autóval Salt Lake Citynek, hogy ott lehessenek a téli olimpiai játékokon. A kezdetben egyszerűen kivitelezhetõnek tűnõ terv végrehajtását számos, elõre nem tervezett balszerencsés körülmény sodorja veszélybe. A fiatalok azonban nem adják fel egykönnyen, ezért szinte minden közlekedési lehetõséget és variációt igénybe vesznek, hogy az Olimpián ott lehessenek.

Sigognac báró, az elszegényedett nemes vándorkomédiásokkal megy Párizsba szerencsét próbálni. Útközben beleszeret a társulat egyik tagjába, a szép Isabelle-be. Csakhogy Isabelle megtetszik Vallombreuse hercegnek is és innentől kezdődnek a párbajok, harcok, várostrom...

Herbie, a csodálatos képességekkel rendelkező bogárhátú Volkswagen 1969-ben az év legnépszerűbb filmje címet tudhatta a magáénak, és népszerűsége révén számtalan folytatásnak vált ihletőjévé. 1997-ben elkészült egy újabb kicsi kocsi történet, melyben a megfiatalodott Herbie mellett feltűnik az eredeti film sztárja, Dean Jones is. A kicsi kocsi ezúttal egy új tulajdonoshoz, Hankhez (Bruce Campbell) kerül, és együtt kell megküzdeniük egy ausztrál versenyzővel és az ő ellenséges érzületű, velejéig romlott, gonosz Herbie-jével, Horace-szal.

A Sárkánycsászár egykor Kína rettegett uralkodója volt, mígnem egy varázslónő örök álomba küldte őt a tengernyi harcosával együtt. Így lett belőlük egy hatalmas, néma agyaghadsereg, amely csak arra vár, hogy valaki újra felélessze a katonáit. Ez a valaki pedig nem más, mint a felcseperedett Alex O'Connell, akinek a híres-hírhedt apjával, Rickkel és bájos anyjával, Evelynnel együtt szembe kell néznie az új életre kelt, elátkozott császárral, aki meg akarja szerezni a hatalmat a világ fölött. A szédítő kaland az ősi katakombákból a háború utáni Sanghaj utcáin át a Himalája jeges csúcsaira vezet.

Farkasölő szüleit és falujának összes lakóját lemészárolták, amikor még gyerek volt. Felnőttként a Szürke Kutyák klánjának utolsó tagját egyetlen cél vezérli: el akarja pusztítani Vérszomjast, a kegyetlen gyilkost, aki mindezért felelős. A célig hosszú út vezet, és az út során titokzatos események történnek vele és új barátaival, amíg kiderül, hogyan végződik hőseink utazása.

A Halálvadásznak ezúttal Southland gonosz uralkodójával és élőhalott harcosaival kell szembeszállnia. De ez még nem minden! A gyönyörű Carissa hercegnő egy fontos küldetéssel bízza meg hősünket, aki halált megvető bátorsággal nézz szemben a gonoszabbnál, gonoszabb varázslókkal és boszorkányokkal. Már csak egy része hiányzik a drágakőnek, amelynek segítségével fényt deríthetnek a misztikus Erendor titkára. A kő azonban a veszélyes varázsló, Troxartas várában van elrejtve. Halálvadász egy mindent eldöntő csatára készül, amelynek megvívására viharokat és villámokat hív segítségül. Az élet-halál küzdelemben csak az nyerhet, aki méltó arra, hogy megláthassa Erendor titkát.