Ez a Sztrugackij-fivérek ihlette fantasztikus film egy sivár iparváros lepusztult perifériáján elterülő és az élet szabályaival dacoló, rejtélyes Zónáról, ahova az utat egyedül ismerő Sztalker vezet el egy írót és egy professzort, tulajdonképpen filozófiai értekezés, bár értelmezték politikai parabolaként és személyes látomásként is. Vizuálisan igen szuggesztív kamaradráma formájában veti fel az élet olyan nagy kérdéseit, mint az atomkorszak fenyegetése, a hit és a boldogság problémája, a kiútkeresés egy egyre lehetetlenebbé váló helyzetből és az ennek érdekében szükséges változ(tat)ások. A cím meghatározott célú határátlépőt jelent, és valóban a határ átlépéséről van szó, de a határ nem egyszerűen egy földrajzi övezet, a Zóna határa, hanem a belső világra s ezen belül arra a kényszerpályára utal, amelyen kialakítjuk viszonyunkat a jövőhöz.

Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit.

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.