A bűnözés elleni küzdelem második évében Batman olyan korrupciót tár fel Gotham Cityben, amely a saját családjához kötődik, miközben szembesül a Rébusz néven ismert sorozatgyilkossal.

Yuen hírhedten kemény zsaru. Miközben a rendőrség elszántan igyekszik felszámolni a hongkongi fegyvercsempész-hálózatot, Yuen társát egy bevetés során halálos lövés éri. Ezután keményen ráfekszik az ügyre és megpróbálja kibogozni a szálakat, melyek az alvilágban szembenálló két maffiacsaládhoz vezetnek Az ügy felgöngyölítése kilátástalannak tűnik, ám Yuen tudomást szerez róla, hogy a rendőrség egyik emberének, Tonynak sikerült beépülnie a Triádba. A két nyomozó összefog, és közösen veszi fel a harcot a vérszomjas Johnny Wong bandája ellen.

Kwun, a Triád vezéralakjának meggyilkolása hatalmi harcot indít el a Triád vezetői között. Mindannyian ugrásra készen várják a fejleményeket, azaz a Kwun család összeomlását. Mindenki meglepetésére a csatározás végső nyertese a legkevésbé esélyes jelölt, Hau lesz, Kwun fia. Szinte erőfeszítés nélkül sikerül túlélnie a többiek árulását és megakadályoznia, hogy elmozdítsák helyéről.

Wing (Jackie Chan) felügyelő egysége egy rablóbanda elleni rajtaütésben megsemmisül. A tragédia mély depresszióba és alkoholizmusba taszítja a lelkiismeretfurdallástól gyötört rendőrt. Néhány hónappal később egy fiatal tiszt próbálja meg kirángatni a gödörből az életúnt felügyelőt. A sok próbálkozás után a bosszú lehetősége váltásra készteti Winget, aki új társa oldalán megújúlt erővel ered a kegyetlen rablóbanda nyomába.

A gazdag kínai gyáros felesége egy véletlen folytán tanúja volt egy gyilkos- ságnak. Egy gengsztert öltek meg, de most az asszonyt veszik üldözõbe. Férje, Michelle szeretné megvédeni a feleségét, ezért elhozatja Pekingbõl Alant, a testõrt.

Egy kisvárosi rendőrkapitányság szabályosan csatatérré változik, amikor egy profi bérgyilkos jelenik meg a színen. Egy fiatal újonc és egy gyáva fegyenc jelenti a reményt, hogy az egészet bárki is megússza élve.

Warren Stacy mániákus gyilkos. Brutális kegyetlenséggel végez azokkal a nőkkel, akik visszautasítják a szexuális közeledését. Két Los Angeles-i nyomozó, Leo Kessler és Paul McAnn nyomoz az ügyben. Nehéz dolguk van. Hiába jutnak el Stacyhez, a férfinak megdönthetetlen alibije van, és semmilyen bizonyíték nincs ellene. Kesslernek meggyőződése, hogy Stacy az embere. A társa ellenkezése dacára hamis bizonyítékokat gyárt annak érdekében, hogy elkaphassa. Stacy bosszúból lemészárolja Kessler lányának három barátnőjét. És most már Laurie élete a tét.

Buck Yuen élete nem is lehetne unalmasabb: eladóként dolgozik, így nem csoda, hogy már nappal is csak álmodozik. Egy nap, ösztöneire hallgatva egy gyanús férfi nyomába ered. Amikor rájön, hogy a férfi a közeli ékszerüzlet kirablására készül, vakmerően fejest ugrik az akcióba, hogy meghiúsítsa a rabló tervét. Később találkozik Liuval, a magánnyomozóval, aki meggyőzi, hogy bújjon egy rendkívül gazdag üzletember rég eltűnt fiának a bőrébe. Buck belemegy a dologba, ám nem is sejti, hogy milyen macska-egér játszmába keveredett...

Egy kezdő, forrófejű rendőr csatlakozik a mesterlövész csapathoz, amelyre a múlt sötét árnya vetül, amikor a két legjobb mesterlövész volt a csúcson, ám egyikük a rács másik oldalán végezte. Plusz egy-két gengszter és sok távcsöves puska meg a 4-500 méterre lövés titkos trükkjei.

Aidan Breslin, a megkeseredett nyomozó felesége tragikus halálát követően teljesen elhidegül két fiától. Miközben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések ügyében nyomoz, megdöbbenve tapasztalja, hogy ő maga is kapcsolatban áll a brutális gyilkosságok áldozataival - és minden jel arra utal, hogy a szálak közötti összefüggés az apokalipszis négy lovasának rejtélyében keresendő...

Danny Fisher New Orleans-i zsaru egy nagyszabású ékszerrablás során megakadályozza, hogy a tettes meglépjen a zsákmánnyal, ám az akciónak véletlenül a hírhedt rabló barátnője is áldozatul esik. A tettes nemsokára megszökik a börtönből, és bosszúra készül: méghozzá ördögi kegyetlenségűre. 12 halálveszélyes feladat elé állítja Dannyt; ám ha a zsaru egyszer is hibázik, akkor nemcsak ő, hanem a szerelme is az életével fizet.

Andy Hui amerikai ügynök azért érkezik Hongkongba, hogy a fiatal Interpol-ügynökökkel együtt tanúvallomást tegyen a Puma ellen. Csakhogy a nemzetközi terrorista, Petros (Michael Biehn) könyörtelen csapatával kiszabadítja a Pumát. Ráadásul Petros bosszúra készül testvére, Tiger halála miatt, és két orgyilkosával, a szépséges Ko és a kegyetlen Song segítségével hajtóvadászatot indít. A fiatal ügynököket a kiégett zsaru, Kong Long (Sammo Hung Kam-Bo) készíti fel a véres összecsapásokra, aki híres arról, hogy soha nem köt kompromisszumot.

Valami baj van a toronyház liftjével, melytől sorra követik egymást a szörnyűséges dolgok. Az emberek sosem a kívánt emeletre érkeznek - hanem a másvilágra. A kíváncsi szerelő felfedezi, hogy nem a gépezet meghibásodása miatt vált a lift halálos csapdává, hanem valamilyen sötét, torz erő irányítja a szerkezetet gonosz, ördögi célokkal.