Jean-Dominique Bauby a francia Elle magazin főszerkesztője volt. Negyvenhárom éves korában, 1995 decemberében agyvérzést kapott, és kómába esett. Húsz nap múlva tért magához, ám teljesen lebénult. Egyedül a bal szemét tudta mozgatni, melynek segítségével, speciális jelrendszert elsajátítva kommunikált a világgal. Helyzete ellenére Jean-Do megőrizte humorérzékét, szexualitását, az élet szeretetét. Mindez arra ösztönözte, hogy betűnként, majd mondatonként kifejezze érzéseit és gondolatait, a test csapdájába szorult lélekről, az érzelmeiről, az emberi fantázia szárnyalásáról.

Jenny pszichiáter, a férje is az. Boldogok, sikeresek. A nő azonban lassanként összeroppan a munkájából adódó lelki megterhelés és a nyomasztó emlékek súlya alatt.

A történet Párizs operaházában játszódik, ahol egy rejtélyes fantom fenyegeti a neves lírai énekesnőt, Carlottát és készeríti, hogy adja át szerepét az ismeretlen Christine Daae-nek. Christine találkozik a fantommal a katakombákban, ahol él. Mi lehet a fantom célja és titka?

Marie Antoinette osztrák hercegnő, még szinte gyermek, amikor Franciaország és Ausztria uralkodóházai politikai érdekeinek megfelelően a fiatal francia király, XVI. Lajos felesége lesz. Hiába Versailles pompája, Marie Antoinette elszigetelten érzi magát a botrányokkal és intrikákkal teli udvari életben. Újabb csapás számára, amikor rájön, hogy a király megcsalja az egyik udvarhölggyel. A frusztrált királynő a gátlástalan kicsapongásba menekül, amivel kivívja a nemesség és a köznép haragját. Mindez megpecsételi sorsát.