A nagyapa olyan esti mesét mond unokájának, amely nemzedékek óta száll szájról szájra a családjukban. S a mese lassan megelevenedik: a szép hercegnő, Boglárka kezére pályázó gonosz Humperdinck herceg emberrablástól, gyilkosságtól, sőt háborútól sem riad vissza, ha ez az egyetlen módja, hogy elnyerje a kiszemelt kisasszony kezét. Ám egy kicsiny, de annál lelkesebb kompánia útnak indul a leányzó szívszerelmének vezetésével, hogy kiszabadítsa...

A görög-perzsa háborúban a görögök Marathon mellett i. e. 490-ben megállították az ellenséget. Tíz évvel később Xerxes vezeti az újabb perzsa támadást. A poliszok Spárta, Athén és Korinthosz vezetésével szövetkeznek. Az első összecsapásra a Thermopülai-szorosnál kerül sor, amelyet Leonidas spártai király véd a néhány ezer fős seregével. Amikor a perzsák a hátukba kerülnek, elbocsátja a segédcsapatokat és háromszáz katonájával az utolsó leheletéig harcol. Önfeláldozásuk nem volt hiábavaló, időt adott a görög seregek egyesüléséhez.

Az ifjú Paul Baumer lelkesen vonul be katonának 1914-ben. Végigszenvedi a szadista kiképző altiszt embertelen gyakorlatait, a katonaélet összes gyötrelmét, majd halálos sebet kap, mégpedig aznap, amikor a hivatalos hadijelentés szerint "nyugaton a helyzet változatlan".

A két Grimm testvér, Jacob és Wilhelm szélhámosságból élnek, és a francia hatóságok elől menekülnek. A testvérek rövidesen a fantáziájuk teremtette mesevilágban találják magukat, ahol egy bűvös erdőben titokzatos körülmények között fiatal lányok tűnnek el. Itt tényleg szükségük lesz minden trükkre, ellenfelük ugyanis a Tükör királynő.

A történet a hitleri Németország utolsó napjaiban zajlik. Hitler zavarodott vénember, aki kis hajójával háborúsdit játszik a fürdõkádban, kutyáját náci egyenruhába öltözteti és PR-tanácsadója egy koncentrációs tábor-lakó zsidó. A történet a német népet lelkesítõ utolsó, nagyhatásúnak szánt Hitler-beszéd körül forog, amellyel a mély depresszióba zuhant vezér nem boldogul. Joseph Goebbels propaganda miniszter találja meg a megoldást a zsidó színész, Adolf Günbaum személyében, aki még a kezdetek kezdetén színpadi tanácsokkal látta el Hitlert. A koncentrációs táborból elõszedett Grünbaum segít elõkészíteni a beszédet, közben pedig azon mesterkedik, hogy meggyilkolja Hitlert. A helyzet fokozódik, mikor a borbély véletlenül levágja Hitler fél bajuszát, aki ettõl úgy megdühödik, hogy rekedtre üvölti magát. A naggyűlésen beszéd helyett így csak tátog és Grünbaum mondja el helyette a szónoklatot, amelynek eredeti szövegétõl újra és újra eltér és nevetségessé teszi a Führert.

George, Tarzan késői utóda szenvedélyes szerelemre lobban a gyönyörű Ursula iránt. Felcsillan számára a modern városi élet kényelmének lehetősége, végül mégis úgy dönt, visszatér a dzsungelbe, hogy elűzze a könyörtelen orvvadászokat, és megvédje barátait: Ape-et, a bölcs majmot, Tookie Tookie madarat és Shepet, a megbízható elefántot.