A süket-néma, a külvilággal semmiféle kommunikációra nem képes kislányhoz, Helen Kellerhez új nevelőnőt fogadnak a szülei. Annie Sullivan hihetetlen akaraterővel, bátorsággal és következetességgel, a környezet - és a nézők - számára olykor szinte elviselhetetlen módszerével végül megtanítja a kislányt az együttélés legelemibb szabályaira, érzelmei kifejezésére. A két főszereplő, Anne Bancroft és Patty Duke 1962-ben Oscar-díjat kapott a filmben nyújtott megrázó alakításáért.

Egy tehetős család leánya, Michelle, vakon és süketnémán születik. A szülők felfogadnak egy éppen munka nélkül álló, nem épp hagyományos tanárt, aki megpróbál a maga különleges eszközeivel világosságot hozni a lány fekete világába.

A film szereplői Bergamo környéki emberek, akik újraélik, eljátsszák dédapáik, a hajdan volt uradalmi cselédek mindennapjait. Öt család él együtt egy majorságban, róluk szól a varázslatos mese. Egy pici fiú iskolába megy, egy nagyobbacska embert próbáló munkát vállal, hogy el tudja tartani az apa nélkül maradt családot. Egy fiatal pár egymásra talál, egy parasztember szinte belebolondul, amikor rádöbben, hogy elvesztette a vásáron csent aranytallért... Látjuk a nyomort és a megalázottságot is, Olmi filmjéből mégis szelíd derű, igazi életszeretet árad.

Sajátos körülmények között ismerkedik meg egymással Jess és Leslie. A két magányos, kirekesztett gyerek összebarátkozik. Leslie állandóan varázslatos történeteket sző, Jess pedig tehetséges rajzoló. A kislány feltárja előtte a fantázia világát és ketten együtt létrehozzák Terabithia titokzatos birodalmát, amely a közeli erdőben csordogáló patak fölötti kötélen átlendülve érhető el. Eme varázslatos helyen ők az uralkodók és nekik kell szembeszállniuk a birodalmukat veszélyeztető Sötét Úrral és seregeivel, míg a való világban az iskolai bajkeverők ellen veszik föl a küzdelmet.

1999-ben az amerikai Columbine Gimnáziumban a 17 éves Dylan Klebold és a 18 éves Eric Harris lelõtt tizenkét diákot és egy tanárt. A vérengzésben még huszonhárom ember sérült meg. Tettük nem ámokfutás, hanem elõre kitervelt vérengzés volt. A gyilkosságok elkövetése után a két tinédzser öngyilkos lett. Az Elefánt ennek a teljesen átlagosnak induló iskolai napnak a történetét meséli el, amely váratlanul véres tragédiába torkollott.

A volt bűnöző, Zeki Müller barátnője elrejtette a férfi által ellopott pénzt, és valaki pont a szajré fölé húzott fel egy iskolát. Zekinek ebben a helyzetben nincs más választása, kénytelen helyettes tanárnak kiadni magát a Goethe Középiskolában, és ezáltal újabb problémával gazdagítja a német oktatási rendszert: minden idők legőrültebb pedagógusával. Éjszakánként titokban próbálja kiásni a pénzt, napközben pedig drasztikus, bár hatékony módszerekkel igyekszik megnevelni a 10/b rakoncátlan diákjait. Ugyan pedáns kolléganője, Lisi Schnabelstedt (Karoline Herfurth) elítéli a férfi radikális pedagógiai fogásait, azon kapja magát, hogy beleszeret, sőt még segít is neki előásni valamit, ami jóval többet ér a pénznél - Zeki erkölcsi integritását.

James új tanárként érkezik a siketek iskolájába, és felfigyel egy intelligens, de nagyon zárkózott fiatal nőre, aki gondnokként dolgozik az intézményben. Hamarosan szerelem szövődik a siket lány és a tanár között. James úgy érzi, Sarah-nak meg kellene tanulnia szájról olvasni és fonetikusan beszélni, de a lány másképp gondolja: ha James igazán szereti őt, tanuljon meg a csend világában élni.

A fergetegesen szabadszájú komédia főhőse egy csapat fiatal, a Florida-i Angel Beach gimnázium tanulói. Életüket a tinédzserekre jellemző dolgok töltik ki: kosárlabdázás, csajok hajkurászása, túlműködő hormonháztartás a férfiasság bizonyítására, és különleges vonzalom egymás megtréfálása iránt. Ezeket a néha nem is olyan ártatlan kis tréfákat senki sem úszhatja meg, még a geg-gyáros mag tagjai sem. A cselszövésbe bevonnak mindenkit, akit csak tudnak, a menő lányoktól a rendőrökön keresztül az összes rokonig és ismerősig. És hogy végül kin csattan az ostor, azt soha nem lehet előre tudni.

Egy tanár halálát követően a testvére munkát vállal az iskolában. A volt zsaru úgy gondolja, egy banda a felelős, ezért nyomozni kezd utánuk.

Amikor Roy McCormick edzõvel elszalad a ló, eltiltják a fõsikolai kosárlabda-bajnokságtól. Már nagyon várja a visszatérést, ám csupán egyetlen felkérés fut be hozzá, a Mount Vernon Junior iskola kosárlabda csapatától. Vonakodva fogadja el az ajánlatot, remélve, hogy hamarosan visszakerül a fõiskolai bajnokságba. Aztán mikor csapata lejátssza az elsõ meccsét, Roy rájön, mibe keveredett. Szerencsétlen játékosai teljesen képzetlenek, még a szabályokat sem ismerik. Roy elhatározza, hogy csapatot csinál belõlük, mert rájön, hogy a legfontosabb a játék szeretete.