August Pullman úgy született, hogy arca különösen eltorzult. A fiúnak meg kell küzdenie azért, hogy új iskolájában mindenki megértse, hogy ő ettől még egy rendes gyerek és hogy a szépség és kinézet maga csupán a felszín és nem ez ami igazán számít.

A legtöbb, mondhatni mindegyik középiskolás srác gondolata a szex körül forog. Így van ezzel Evan és Seth is, az elmúlt négy esztendőt egymás társaságában és - gondolatban - szebbnél szebb, szexis csajokkal töltötték. Az ábrándozásnak azonban a suli befejezésével hamarosan vége szakad. Ráadásul kénytelenek szembenézni a szomorú ténnyel, szűzen fejezik be az évet. A váratlan bulimeghívás talán az utolsó lehetőség a két lúzer számára, hogy elveszítse azt, amije van. Evan és Seth mindent el is követ annak érdekében, hogy ez így legyen.

Maggie és Milo ikrek, akik között szoros köteléknek kellene lennie, tíz évre mégis teljesen elhidegültek egymástól. Amikor mindketten ugyanazon a napon kis híján meghalnak, újra találkoznak egymással. A találkozásból aztán beszélgetés lesz, s kiderül, mindkettejük élete igencsak rossz irányt vett. Kénytelenek megállapítani, hogy a köztük lévő testvéri kapcsolat az, aminek segítségével kijuthatnak a gödörből...

Billy, a kissé ütődött milliomos csemete húszéves létére rendszeresen fogócskázik egy nem létező pingvinnel a kastély kertjében. Apja egy nap úgy határoz, visszavonul az üzleti élettől, és mivel fia ütődött, unokaöccsére, Ericre hagyja hatalmas szállodaláncát. Billy arra kéri apját, adjon neki még egy lehetőséget, és megígéri, hogy újra kijárja az iskolát, méghozzá jelessel és ezúttal segítség nélkül. Mr. Madison elfogadja az ajánlatot, s úgy dönt, a bizonyítvány fejében Billyé lesz a vállalat. Ám a ravasz Eric sem várja tétlenül az iskola végét.

Senki nem hisz egy hazudozónak, még akkor sem, ha történetesen igazat beszél. Mikor egy fiatal lányt holtan találnak és kiderül, hogy gyilkosság áldozata lett, a helyi gimnázium tanulóinak egy csoportja gonosz tervet eszel ki. Elhatározzák, hogy halálra ijesztik osztálytársaikat egy interneten terjedő pletykával, mely szerint a halott lány egy Farkas névre hallgató sorozatgyilkos áldozata, aki újabb préda után kutat. Szóról szóra felvázolják a Farkas következő áldozatát, hogy megtudják, "játékuk" milyen hatást képes elérni és hány szerencsétlen tanulót sikerül meggyőzni a gyilkos létezéséről, s végül lesz-e olyan, aki leleplezi a hazugságot. Ám amikor a lefestett áldozatot valóban meggyilkolják, már senki nem tudja megmondani, hol kezdődik a hazugság és hol az igazság. Márpedig valaki (vagy valami) sorra elkezd vadászni a gimnázium tanulóira, a viccnek indult játék pedig szörnyűséges valósággá válik.

Richard Clark (Jon Lovitz) azt állítja, hogy neveletlen kölykök nincsenek. Olyannyira hisz ebben, hogy feladja biztos és kényelmes állását az apja vezette elegáns főiskolán, és elszegődik abba a gimnáziumba, amelyet mindenki csak a közoktatás legsötétebb bugyrának tart. Néhány nap, sőt, már néhány perc is elegendő Clarknak ahhoz, hogy rádöbbenjen, hamis az előbb említett elképzelés, ugyanis az itteni diákok még a legsötétebbnél is sötétebbek. De vajon mit keres egy ilyen helyen a gyönyörű Victoria (Tia Carrere), akinek fel sem tűnik, hogy mennyire abszurd az a tény, hogy a sulinak saját temetője van.

Zoli (Marcsek Tamás) és Miki (Gáspár Csaba) igazi barátok, egy padban ülnek az általános iskolában, és együtt lógnak az iskola után. Zoli apja (Váta Lóránd) a kevés ellenzéki egyike, aki röplapokat készít és szamizdat újság kiadásával próbálja felhívni a figyelmet a rendszer ellentmondásaira. Miki apja (Gáspár Sándor) a kerületi párttitkár, aki fiatalon került magas pozícióba, úgy dönt emberek sorsa felől, ahogy azt kénye-kedve tartja. A két teljesen különböző férfi többször kerül kényszerű kapcsolatba gyerekeik barátsága miatt. Az egyetlen közös vonásuk, az iskolába érkező fiatal tanárnő iránti érdeklődés. Egy iskolai kirándulás végleg megváltoztatja sorsukat. Elnézést kérek mindenkitől, de nem találtam trailert hozzá.